Google Cloud Print-képes nyomtatót vásárolna? Ezek a készülékek jöhetnek számításba

Összegyűjtöttük, mely márkák melyik készülékei támogatják a Google print szolgáltatását. Vagyis az olyan felhő alapú nyomtatást, amikor az internetnek köszönhetően szinte bárhonnan kezdeményezhetünk nyomtatást.

Ugyanis a Google Cloud Print akkor is működik, ha a nyomtatójával egy szobában tartózkodik, és akkor is, ha épp egy másik földrészen jár – írják a Google oldalán. És még az sem számít, hogy telefonról vagy hagyományos asztali gépről, esetleg tabletről nyomtatnánk. Egyedül azt kell figyelembe venni, hogy a készülékünk képes legyen a Google print nyomtatásra. Amihez most mi adunk egy kis segítséget, azaz felsoroljuk, mely gyártók melyik modelljeivel van lehetőség az ilyen felhő alapú nyomtatásra.

 

A Google oldalán böngészve láthatjuk, hogy a HP, a Kodak, az Epson, a Canon, a Samsung, a Dell, a Brother, a Ricoh, az OKI és a Konica Minolta készülékei között is léteznek olyanok, amik támogatják a Google Print szolgáltatást. Mutatjuk, melyek ezek, illetve segítünk abban is, hogy hol lehet pontos részleteket találni ezekről a nyomtatókról, illetve multifunkciós készülékekről.

 

A HP-nál az ePrint nyomtatókat keressük, a Kodaknál a Hero, Office Hero, az ERP C310 és a ESP Office 2100 sorozatszámúakat. Az Epson esetében kicsit nehéz felsorolni minden készüléket. Itt a Stylus, a WorkForce készülékek nagy része képes a Google Cloud Print nyomtatásra. A pontos listát itt találja. http://www.epson.hu/hu/hu/viewcon/corporatesite/cms/index/10602/

 

A Canon nyomtatók közül a Pixma készülékek többsége kompatibilis a Google szolgáltatásával. A pontos termékszámok itt: http://www.canon.hu/support/consumer_products/pixma_wireless_printing_and_app_compatibility/

 

A Samsungnál az Xpress nyomtatókat emelnénk ki. A Brothernél pedig ezek a készülékek Google Cloud printesek: http://www.brother.hu/business-solutions/mobile-and-cloud/supported-models

 

Végezetül nézzük meg, hogy a Ricoh-nál milyen nyomtatókkal, multifunkciós készülékekkel tudjuk használni a Google nyomtatási szolgáltatását.

 

A nyomtatók közül hármat sorolnak ide. Az Aficio SP C320DN, az Aficio SP C430DN és az SP C440DN sorozatszámú modelleket. A multifunkciós készülékek közül viszont sokkal több képes a Google printre: a mono-k közül több Aficio sorozatú, és az MP sorozatú készülékek közül is rengeteg. Nehéz lenne tehát felsorolni mindent, ezért inkább azt javasoljuk, hogy nézze meg itt a részleteket. https://www.ricoh-usa.com/products/software/product_details2.aspx?cid=148&scid=162&sid=2794&ptm=overview# Vagy tájékozódjon a webáruházunkban, és kérdezzen bátran a lehetőségekről a kollégáinktól!

 

Ha nyomtató beszerzésében, esetleg más irodaszer vásárlásában segíthetünk, keressen minket, de a nyomtatójához való tonerek megvételekor is számíthat ránk. Nézzen körbe nálunk!