
Manapság, amikor minden felgyorsult és mindent behálóz az internet, ráadásul a korábbinál kisebbek az irodai eszközeink, sokkal könnyebb a munkahelyi környezet mobilizálása.
Az okostelefonok elterjedésével és számos új alkalmazás megjelenésével a mobiltelefon komplex eszközzé vált, e-maileket olvasunk rajta és küldhetünk, szöveges dokumentumokat, de még táblázatokat is megtekinthetünk a készüléken. Azonban olyan utazó ügynököknek, vagy területi képviselőknek, vezetői beosztásban lévő embereknek, akik sokat vannak távol és fontos számukra, hogy a céges szerződéseket fizikailag is ki tudják nyomtatni, alá tudják írni, esetleg dokumentumokat szkennelve tudjanak csatolni, nos, számukra szükség van olyan hordozható eszközökre, mint a nyomtató, a szkenner, a hordozható számítógép. Nem kell azonban megijednünk a méretük kapcsán, hiszen a technikai fejlődés magával hozta, hogy ezek az eszközök egyre kisebbek lettek.
Nézzük először is a legkisebb nyomtatót, a Brother PJ-622-t, amely 25 centiméteres hosszúságával, 5 centiméteres mélységével és 3 centiméteres magasságával nem mondható túl nagynak, gyakorlatilag egy laptop táskában vagy egy aktatáskában is kényelmesen elfér. Újratölthető Li-ion akkumulátorával, tartósan autóba építhető szivargyújtó töltőjével pedig kitűnő társ az utazások alkalmával. A4 méretben nyomtat, 200 dpi felbontásban és festék sem szükséges hozzá, hiszen hőtranszferes nyomtatóról beszélünk. Ideális mindazoknak, akiknek fontos, hogy ügyfelük nyomtatott formában is megkapja például a számlát vagy a szerződést.
Hasonlóan kis méretű szkennert is tudunk választani szintén a Brother cég kiadásában, a DS-820W-t. 30 centiméteres szélességével, 4 centiméteres mélységével és 5 centiméteres magasságával ugyancsak nagyon kis helyen elfér, így nem kell aggódnunk, hogy hol szorítunk neki helyet. Kábel sem szükséges hozzá, hiszen beépített akkumulátorával és vezeték nélküli fájlátvitelével mentesülünk a számítógéppel való összekötéstől. USB port nélkül, Wi-Fi hálózaton keresztül továbbítja a dokumentumokat, akár tabletre vagy okostelefonra is. 7.5 lap/perc szkennelési sebességgel gyors és hatékony működést biztosít színesben és fekete-fehérben egyaránt. Ideális mindazoknak, akik a logisztika területén tevékenykednek, vagy akik nap mint nap az irodától távol tárgyalnak ügyfelekkel.
Megfelelő internet elérés nélkül pedig egyetlen iroda sem maradhat, így – követve a technológia fejlődését – egy sim kártya foglalattal ellátott mobil 3G router könnyedén lehetővé teszi a hálózati hozzáférést. A TP-Link TL-M5350 készüléke megbízható és minőségi választás a mobil routerek piacán. Segítségével azonnal létrehozhatja Wi-Fi hotspotját, és azonnali elérést nyújt az internethez akár 10 készülék számára is. Beépített 2000 mAh-es akkumulátorával több mint 10 órányi hozzáférést biztosít az internethez. Oled kijelzővel rendelkezik, melyen komplexebb képet kaphatunk az adatkapcsolatunkról és a teljes készülékállapotról.
A jelenlegi termékpalettán tehát minden megtalálható ahhoz, hogy egy cég élete az irodán kívül is működni tudjon. Emellett oda-vissza kapcsolatot létesíthessen a központtal, és a készülékek, amelyeket célja eléréséhez használ, ne hátráltassák, hanem elősegítsék egy szerződés létrejöttét.