Ha ilyen irodabútorokat vásárol, jól választ

Az irodai ergonómiára sokszor nem is gondolunk, ha a munkahelyi berendezések beszerzéséről döntünk. Legtöbbször csak a dizájnt nézzük, pedig nem ártana a praktikumra is odafigyelni. Egyebek mellett azért is, mert elvileg léteznek erre vonatkozó szabályok is.

A munkafelügyelet honlapján például eléggé részletes iránymutatást találni. Amiben egyebek mellett azt részletezik, miként célszerű berendezni egy irodát, és azt is, mely tevékenységekhez kapcsolódóan milyen irodabútorokat tanácsos használni.

 

Ezek közül az ajánlások közül néhány fontosabbat mi is mutatunk. Az irodai székre és asztalra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat részletezzük.

 

Fontos dolog tehát, hogy az irodai széknek stabilnak kell lennie, és biztosítania kell a szabad mozgást és a kényelmes testhelyzetet a használója számára. Ez eddig eléggé általános.

 

Fontos továbbá, hogy állítható legyen a szék magassága – mondjuk légrugós megoldással -, és a támlája is dönthető legyen. Ezek már konkrétabb meghatározások. Továbbá a szék kezelőelemeinek könnyen elérhetőknek kell lenniük, ezek segítségével az ülőalkalmatosság bármikor testhez alakítható és kényelmessé tehető. Fontos, hogy mindezt úgy lehessen megtenni, hogy nagy erőkifejtésre ne legyen szükség. Az irodai szék továbbá jól szellőző bevonatú és könnyen tisztán tartható legyen. És ami még ide tartozik: a munkáltatónak igény esetén lábtámaszt vagy saroktámaszt kell biztosítania. Jó, ha erről is tudunk.

 

Az irodai asztalra vonatkozóan is hasonló iránymutatásokat fogalmaznak meg. A legjobb, ha elemeiben ez is állítható. Illetve rendelkezik monitortartó elemmel. A képernyőnek egyébként minimum 500 milliméterre kell lennie a használójától, de ez a távolság a monitor méretének növekedésével emelkedik. Az íróasztal lehetőleg ne legyen fényes felületű. Az iratok, a billentyűzet, a monitor kényelmesen elférjen rajta. Az íróasztal ajánlott mélysége 80 centiméter, szélességben pedig az általános méret a 160 centiméter. A dolgozóknak egyébként az asztal környezetében legalább 1-1,5 négyzetméteres szabad mozgásteret kell biztosítani. És szükség esetén lehetővé kell tenni a csuklótámasz használatát is. Ezek általában a billentyűzethez rögzíthető kivitelben készülnek, de az egérpadokhoz is vásárolhatók.

 

A felsoroltakból is látszik: a legfőbb iránymutatás, hogy munkavégzés kényelmes és a lehetőségekhez képest egészséges legyen. Persze ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, egyebek mellett érdemes tudni, hogy milyen a helyes testtartás az irodában. Erről egy korábbi bejegyzésünkben olvashat.

 

Az említett munkavédelmi dokumentum itt érhető el. Az irodába alkalmas, nálunk beszerezhető bútorokról pedig itt tájékozódhat. De ne feledkezzen meg a megfelelő világításról se!

 

Még egy dolog: egy irodának legalább 6 négyzetméteresnek kell lennie. Persze a méret függ a konkrét tevékenységtől. De az optimális iroda alapterülete a tapasztalatunk szerint 10-12 négyzetméter.