Hogyan nyomtassunk az üres tintapatronnal vagy tonerrel?

Hogyan is nyomtathatnánk, hiszen üres – gondolhatjuk. Pedig ennek ellenére lehetséges, mivel létezik pár trükk, amivel újra nyomtatásra bírhatjuk a nyomtatóinkat a kifogyott festékanyagokkal is. Legalábbis a neten ezeket a tippeket írják.

Biztosan mindenkivel előfordult, hogy egy több oldalas dokumentum nyomtatása során az utolsó oldalaknál fogyott ki a festék a nyomtatóból. Ez előfordul. Ilyenkor két választásunk van. Az egyik, hogy elővesszük a tartalék tonert, patront. A másik pedig – ha az “életünk múlik” a nyomtatáson -, hogy kipróbálhatjuk a neten fellelhető tippeket.

 

Mutatjuk, melyek ezek

 

Ez a pár trükk elvileg életre kelti a ”halott” patronokat. Legalábbis pár lap kinyomtatásának erejéig.

 

Tehát hogyan is tudunk kipréselni még pár tintacseppet a patronból?

 

Például egy hajszárítóval. Persze ez az irodában nehezen fellelhető eszköz, de otthon könnyen alkalmazható. Először is, ha megfigyeljük a tintapatronok szerkezetét, akkor azt kell tudnunk, hogy apró rések találhatók az alján, amelyek a tinta megfelelő áramlásáért felelősek, miután a tinta sorba rendezett fúvókákon keresztül folyik át a nyomtatóba. Ha egy patront sokáig nem használunk, akkor az hajlamos lehet a beszáradásra, a fúvókák pedig ezáltal eltömődhetnek. resizedA hajszárító jelen esetben úgy alkalmazható, hogy meleg levegője segítségével ezt a beszáradt tintát felmelegítjük, így biztosítva a megfelelő tintaáramlást, az utolsó cseppek felhasználását. Arra azonban figyeljünk, hogy még meleg állapotában tegyük vissza a nyomtatóba, nehogy újra visszaszáradjon a festékanyag. A hajszárítót tehát 2-3 percre tartsuk 10-12 centiméterre a patron fúvókáitól, majd még melegen helyezzük vissza azt a nyomtatóba.

 

A gyártók sokszor a kinyomtatott oldalak számára korlátozzák a patronok élettartamát, függetlenül attól, hogy maradt-e tinta a patronban vagy sem. Ilyen esetben – főként a régi nyomtatóknál – lehetőség van egy apró trükkre. Annyi a teendőnk, hogy a patron kis érintkezőit egy ragasztószalaggal leragasztjuk, így a nyomtató nem kap információt a patronról. Azt viszont érzékeli, hogy patron van bent, és tovább nyomtat, ugyanis patroninformációk hiányában nem tiltja le a nyomtatást. Sokan ezzel a trükkel még több száz oldalt is kinyomtatnak. Azonban érdemes utánaolvasni az interneten, hogy a mi nyomtatónknál ez alkalmazható-e.

 

A lézernyomtatóknál más a helyzet. Itt is alkalmazható egy trükk, amivel még jó ideig tudunk nyomtatni annak ellenére, hogy a készülék fogyó alapanyagokat jelez, vagy a lapnyomtatásnál halványuló betüket veszünk észre. A hajszárítós módszer ebben az esetben nem alkalmazható, mivel a tonerben festékpor található. Ennek ellenére mégis van egy trükk! Vegyük ki a tonerkazettát, tartsuk távol magunktól, nehogy festékesek legyünk, majd rázzuk fel alaposan, és forgassuk is meg, hogy a maradék festékpor a kazetta minden részébe eljuthasson. Ezt azért érdemes megpróbálni, mivel lehet, hogy valahol már kevés volt bent és így nem tudta felvenni azt a nyomtató. Ez a módszer pedig lehetővé teszi, hogy még jó pár oldalt kinyomtassunk addig, amíg be nem szerzünk egy új tonert.