Igen, ezért érdemes kicsivel jobban odafigyelni a csomagolásra

Fontos, hogy a cégünk által feladott csomag időben megérkezzen a címezetthez, ezért számít, hogy milyen futárcéggel dolgozunk együtt. De ami a pontos szállításnál is fontosabb, hogy az ügyfelünk egyben kapja meg a rendelt terméket. Ez pedig már a mi felelősségünk. Hiába várjuk el egy futárcégtől, hogy épségben érjen oda a csomagunk, ha mi szedett-vedett dobozokban adjuk fel a terméket. Számos futárcég mellett ezért például a UPS is figyelmeztet arra, hogy mennyire fontos a helyes csomagolás. Segítségként pedig egy-két tippet is adnak.

Kiemelik, hogy célszerű merev falú dobozt használni. Ha pedig használt csomagoló dobozban küldenénk a terméket, kaparjunk le róla minden régi címkét, minden, korábbi szállításhoz kötődő feliratot. Fontos továbbá, hogy a termékünk egyes, különálló részeit egyenként csomagoljuk be. Lehetőleg megfelelő párnázó anyaggal tegyük meg ezt. A csomagoló dobozban maradt üres tereket pedig térkitöltővel töltsük ki. Fontos az is, hogy a dobozt megfelelően zárjuk le. Direkt erre alkalmas csomagzáró ragasztó szalagot használjunk! És ne felejtsük el felcímkézni a dobozt! De mielőtt lezártuk volna a dobozt, a termékünk csomagolására is írjuk rá a címzett nevét és címét – a biztonság kedvéért. Ugyanígy rögzítsük a számlát is és minden egyéb, tudnivalót ismertető dokumentumot.

 

Ha a csomag kész és szakszerűen le is zártuk, még egyszer vizsgáljuk át, hogy nem szakadt-e. Nem ázott-e el sehol. És azt is, hogy a kisebb rázkódásokkal szemben ellenálló-e.

 

Mi, az Irodatech24-nél azt javasoljuk, hogy ne spóroljon a csomagoláson. Ahogy ezt egy korábbi bejegyzésünkben is írtuk: a felelősség a legtöbbször a feladót terheli. Így, ha egy törött terméket kap a vásárlónk, azzal nagyobb kiadásaink lehetnek, mintha kicsivel többet áldoztunk volna a csomagolásra. Mi a megfelelő, csomagoláshoz szükséges eszközök beszerzésében segítünk.

 

Rendeljen meg mindent egy helyről, nézzen körül a webáruházunkban, és vásároljon minőséget jó áron!