Lámpát az irodába? De milyet?

Ön mennyire figyel oda arra, hogy megfelelő legyen a világítás az irodában? A többség szinte nem is foglalkozik ezzel, pedig érdemes lenne, hiszen a produktivitás csökkenése mellett komoly egészségügyi probléma is kialakulhat. Amihez amúgy nem is kell túl hosszú idő.

A gyenge fényviszonyok amellett, hogy balesetveszélyes környezetet eredményeznek, rontják a termelékenységet is. Kevés fény esetén ugyanis csökken a precizitás. És még a szemünk is romlik, ha sötét helyen dolgozunk. De ugyanez következhet be akkor is, ha túl sok a fény. A vakító világítás, a tükröződő fény szintén árthat – a munkának és az egészségnek is. Szóval elég összetett dolog a jó megvilágítás kérdése, de ettől függetlenül, laikusként sem lehetetlen a megfelelő munkakörnyezet létrehozása.

 

Csupán körbe kell néznünk a helyiségben és pár dolgot számításba venni. Vagyis meg kell nézni az irodában végzett munka jellegét, továbbá le kell ellenőrizni a falak és a bútorok felületét (tükröződő vagy fényelnyelő), és az árnyékokat is sorra kell venni.

Tudni kell továbbá: a fény minimális mennyisége vizuális feladatok ellátásához, íráshoz, olvasáshoz minimum 300-500 Lux. De igényesebb vizuális feladatok ellátáshoz több ezer Luxra is szükség lehet. Irodai munkához a 400 Lux az ideális. (100 lux a nappali fénynek felel meg.) Szóval minél több a fény, annál jobb a helyzetünk.

 

Ez, mármint a Lux a négyzetméterenkénti fénymennyiséget jelenti. Aminek a mértéke – ahogy írtuk – attól is függ, hogy milyen tárgyak vesznek körül minket. Például a világos fal a fény 50 százalékát is visszaverheti, és az ablak tükröződő képessége is hasonló eredményre vezethet. Míg a bútoroké 25-45 százalékos. Szóval, ha az irodában világos tárgyak vesznek körül minket, sokat tehetünk a produktivitásért és a szemünk egészségéért.

 

Még egyszer tehát: ha megelőznénk a bajt, vagyis a látásromlást, akkor használjunk modern, erős fényforrásokat. És rendszeresen tisztítsuk az égőket, hiszen sokat ronthat a fényerőn a lámpán összegyűlt piszok. A falak lehetőleg legyenek világos színűek, és az is előny, ha a felületek, például a bútoroké visszaverik a fényt. Próbáljuk meg továbbá kiküszöbölni az árnyékokat: a legfontosabb, hogy ne tegyünk fényforrást a munkaállomás mögé, hiszen akkor a dolgozó saját magának fog árnyékot tartani.

 

Az irodai munkához, az asztalunkra válasszunk legalább 50 wattos izzót. Lehetőleg olyan lámpát szerezzünk be, aminek a mérete könnyedén állítható, így a feladatunkhoz képes tudjuk meghatározni a szögét. És ügyeljünk arra is, hogy a helyiségben lévő fő fényforrás adjon elegendő fényt az alaptevékenységekhez. Nagy vonalakban ennyi. Lényeg a világos környezet, a sok természetes világítás és a minőségi asztali fényforrás. Ha mindez megvan, nagy baj nem lehet.

 

A megfelelő lámpa kiválasztásában segítünk. Nézze meg az Irodatech24 kínálatát itt.