Sokat megteszünk azért, hogy az üzleti partnereinket elkápráztassuk egy tárgyaláson, viszont gyakran nem koncentrálunk a lényegre.
Igyekszünk extra italokat kínálni, illetve kikészíteni az asztalra minden olyan eszközt, ami sikerességet sugároz. Viszont a prezentáció minősége gyakran háttérbe szorul. Tény, van jelentősége annak is, hogy hol, milyen közegben fogadjuk a tárgyalófeleket, de ettől még koncentrálnunk kell a prezentációra is.
Eszközök és a prezentáció
A nagyobb üzleti döntéseket nem egyedül hozzák a cégvezetők. Vagy saját üzlettársukkal jelennek meg, vagy az adott terület szakértőjével érkeznek a megbeszélésre. Ha ez így van, nem elég körbeadni egy nyomtatott prezentációt. Nem árt, ha olyan eszközök igénybevételével prezentálunk, amit kettő vagy több ember is könnyedén átlát. Kisebb tárgyalásokon elég lehet a flipchart tábla, ha viszont tíznél többen vagyunk, lehetőleg projektorral vetítsünk a megbeszélésen. Ha digitális formátumban prezentálnánk kis létszámú hallgatóságnak, elég lehet egy nagyobb monitor is, viszont ha több embernek szól a mondandónk, akkor projektorra és vetítővászonra is szükségünk lesz.
Miért jó a flipchart, és miért hasznos a projektorral előadott prezentáció?
A flipchart segít abban, hogy rögtönzött módon, vizuálisan szemléltessük a terveinket. Különösen akkor hasznos egy ilyen eszköz, amikor váratlanul kell valamit bemutatni. A flipchart tábla hasznos, ha épp brainstormingot tartunk. Amikor az üzleti partnereinkkel közösen találjuk ki, hogy miként tudjuk együtt megvalósítani a terveket.
A vetített prezentáció legfeljebb egy bemutatásra alkalmas. A hatékony közös gondolkodást kevésbé segíti, mint a flipchart. Ettől függetlenül nem elhanyagolható a jelentősége. Hiszen segítségével az előre megtervezett előadásunkat sokkal könnyebben tudjuk úgy prezentálni, hogy az meggyőző legyen. Sőt, támogatja is a tárgyalópartnereket abban, hogy az általunk fontosnak tartott és kivetített momentumokat ők is könnyedén lejegyezzék.
Összességében az látszik, hogy a tárgyalás kezdeti szakaszában az ötleteinket vetített prezentáción érdemes bemutatni, viszont a közös gondolkodáshoz érdemes a flipchart eszközöket használni. Kis irodában, pár főnek elegendő, ha nagy méretű monitoron, televízión mutatjuk be a terveket, de tíz főnél nagyobb hallgatóságnak mindenképpen projektoros vetítés javasolt. És ilyenkor nem árt mutatópálcát vagy lézeres mutatót használni. Továbbá a prezentáció anyagát célszerű nyomtatott formában átadni a partnereknek – még a megbeszélés előtt. Ezen legyen rajta minden elérhetőségünk! A flipchart-os brainstorming után pedig ne felejtsük el elküldeni a tárgyalópartnereknek a közösen a táblára vázolt terveket.