Sok prezentációt hallgat? Erre az alkalmazásra szüksége lehet

Feltehetőleg már Ön is volt úgy, hogy egy előadás anyagát szívesen lementette volna, vagy a megbeszélés alkalmával, a flipchartra írt tudnivalókat pontosan rögzítette volna. Az okos eszközök és az irodai appok megjelenése előtt eddig vagy lefotóztuk ezeket, vagy szuper sebességgel írtunk, és így próbáltunk minden fontos dolgot lejegyezni. A fotózás mondjuk elég korszerű megoldás még most is, de még nem az igazi. Mert a képpel túl sok mindent nem tudunk kezdeni. Legfeljebb leírjuk róla az információkat. Ez viszont sok időnket viszi el. A Microsoft Office Lens appja azonban segít ezen. Ez egy olyan szkenner jellegű applikáció, ami akár a flipchartról is úgy olvassa be a szöveget, hogy az bármikor visszakereshető legyen a telefonunkban vagy a felhőben. Vagyis a karakterfelismerésnek köszönhetően szöveges pdf file-t készít.

És az sem probléma, hogy nem közvetlenül a rögzítendő felület előtt szkennelünk. Ha nem szemből fotózunk, akkor is jó lesz a kép. Még elég éles szögből is képes korrigálni az alkalmazás. Vagyis ha közel ülünk, nem számít, milyen szögben rögzítjük a tudnivalókat. Vagyis gyengének minősülő körülmények között is használható digitális dokumentumot kapunk. De nem csak a prezentációkor használhatjuk az eszközt. Bármilyen dokumentum, számla, névjegy beolvasható, aminek fehér a háttere (így a legjobb). A beolvasott anyag pedig egyből továbbítható a kollégáknak, de akár szerkeszthetjük is azt Word-ben vagy PowerPointban. És ha úgy adódik, ki is nyomtathatjuk.

 

A Microsoft tavaly, 2015-ben kiadott irodai appja rendkívül hasznos dolognak tűnik. Főleg azoknak, akik sok megbeszélésre járnak. És több olyan előadáson vesznek részt, ahol fontos, hogy a kivetített, flipchartra írt információkat valahogy rögzítsék.

 

Az alkalmazás egyébként iPhonra és Androidra is letölthető. A linkek itt.

 

https://itunes.apple.com/app/office-lens/id975925059

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.microsoft.office.officelens&hl=hu

 

 

Kíváncsi arra, mi milyen modern eszközökkel segítjük az irodai produktivitást? Nézzen körül az Irodatech24 webáruházában!