
Sokan nem is gondolnák, hogy mekkora különbség van az utántöltött és az utángyártott patronok között. Pedig nem árt, ha tudjuk, hogy melyiket célszerű választani az irodába.
A név alapján egyébként lehet következtetni, hogy az utángyártott patronok gyakorlatilag megegyeznek a gyártó eredeti tintapatronjának a tulajdonságaival. Nagyjából olyan ez, mint az utángyártott akkumulátor. Valamivel persze kevesebbre képes, mint az eredeti, de ezt többnyire kompenzálja az ár. Olykor nem is kicsit. A különbség egyébként nem a minőségben mutatkozik meg, hanem a mennyiségben. Az utángyártott patronnal valamivel kevesebbet tudunk nyomtatni. De – ahogy írtuk – ez az árában megmutatkozik.
Az utántöltött patronoknál már más a helyzet. Itt jelentősen kevesebb az élettartam, és minőségben sem mindig hozzák az elvártakat. A nyomatok általában jócskán elmaradnak az eredeti és az utángyártott patronokkal készítettektől.
Kísérletezni persze lehet, csak nem biztos, hogy érdemes. Főleg nem az irodákban, ahol általában nem engedhetjük meg, hogy a minőségben kompromisszumot kössünk.
Persze sokszor az irodaszereknél is szeretnénk spórolni – érthető módon -, főleg, ha komoly mennyiségben van szükségünk eszközökre, nyomtatóba való patronra, tonerre.
Ha ez a terv – mármint a spórolás -, akkor válasszunk inkább utángyártott tintapatront az eredeti helyett. De az utántöltött verziókat inkább hagyjuk. Azért sem érdemes az utóbbit megvenni, mert nagyobb az esélye annak is, hogy kifolyik a festék az utántöltött tartályból a nyomtatóba, így tönkre is mehet a készülékünk. Valószínűleg az a pár száz forint spórolás nem ér ennyit.
Sőt van, ahol az utántöltött patront hasonló áron adják, mint az utángyártott verziót. Így nincs spórolás, és még a minőség is gyenge, valamint a nyomtatóra nézve is rizikós a dolog. Szóval, ha javasolhatjuk, mindenképpen nézzük meg, hol vásárolunk. Lehetőleg megbízható irodaszer webáruházat keressünk. Olyat, ahol láthatóan van választék és tudjuk, hogy értenek a nyomtatási kellékekhez.